2013. március 7., csütörtök

Két Nő ,Hasonló Sorsfeladattal.


A Vaslady és Ágnes Karmája.
Két asszony ,mindketten nagyot alkottak,befolyásolták és ma is befolyásolják sok ember életét.Az egyik Margaret Hilda  Thatcher bárónő,azaz a Vaslady,a másik egy magyar asszony.Nagyon különböző helyre születtek,ám mégis ugyanazt a feladatot kapták a sorstól.Erről tanúskodik horoszkópjuk is.
Margaret Thatcher születési képletét elemezve kétség sem férhet hozzá,hogy az édesanyja hatására választotta a vegyész tanulmányokat,ám edesapjától örökölte a politika iránti érdeklődését,ami egyben ki is jelölte sorsfeladatát.A horoszkópjában szintén szembetűnő(és egyáltalán nem meglepő),hogy céltudatos személyiség,aki mindíg pontosan tudja,mit akar.Az életutat magyarázza az aszcendens helyzete is:a Skorpió jegyébe esik,s rajta áll a Szaturnusz(itt a kitartást és a szorgalmat jelképezve).Margaret ezzel a kombinációval már önmagában kiérdemelhetné a Vaslady címet-e névvel egyébként,igen találóan,egy orosz újságíró ajándékozta meg-hiszen ő az,aki tudja,mikor,mit és hogyan kell tennie a mások fölötti hatalom biztos elérése érdekében.De ugyancsak ő az,aki ismeri és megéli a nagy igazságot,mely szerint,aki tartósan akar uralkodni,annak először saját magát kell tudnia legyőzni.Ez az ő titka,és ezére tűnik a külvilág szemében kiismerhetetlennek.Hatalomra emelkedésében sokat segített a képessége,hogy meglátta hazája gyengeségét,és a rendkívüli eltökéltség,amellyel az akaratát mindenkin és mindenen keresztülvitte.
S ne feledjük el,hogy Margaret születésekor a Nap a Mérleg jegyében állt,arra utalva,hogy mindig is képes lesz önmagának és az ügyének támogatókat szerezni.Közismert,hogy a legjobb diplomáciai képességekkel a Mérleg jegyében született emberek vannak megáldva.Persze,mindez még nem lett volna elegendő ahhoz,hogy ő legyen majd az Egyesült Királyság máig egyetlen női miniszterelnöke.Oxfordi tanulmányai alatt már politikai műveket olvasott,amelyek nagy hatással voltak rá,és mindössze 21 éves volt,amikor elnöke lett Oxfordi Egyetem Konzervatív Szövetségének.Ezen időpontot pontosan jelzi a horoszkópja is:Margaret rálépett a sors szabta útjára,a politikai pályára.
A diploma megszerzése után kutató vegyészként dolgozott az Essexi Colchesterbe,és itt csatlakozott a helyi konzervatív egyesülethez.Habár nem volt a Konzervatív Párt tagja,mégis a jelöltek listájára került.Majd 1951.januárjában belépett a pártba,és még februárban,egy konzervatív vacsorán találkozott Denis Thatcherrel,a sikeres,gazdag,vállalkozóval,akihez aztán férjhez ment.Margaret születési képlete szerint is igen fontos volt számára a  férje,aki hasonló gondolkodású volt,mint ő,ráadásul szintén vegyész végzetségű,és tökéletes hátországot biztosított ambiciózus feleségének.
Ikergyermekei születtek.
Innentől kezdve a Vaslady nyílegyenesen haladt a sors által kijelölt úton,45 éves korában oktatásügyi miniszter lett-horoszkópjában is nyomon követhetjük mindezt:a Plútó(amely a politikát is jelképezi)együtt állt a Holddal(ami a tömegekre gyakorolt hatásra utal)mindez az Oroszlán  jegyében(ami feltételezi a magas rangot).Amikor Margaret elérte az 50 éves kort,ő lett a Konzervatív Párt vezére,és egyben az első nő,aki egy nagy politikai párt első embere lehetett Angliában,54 éves korában megnyerte a választásokat,miniszterelnök lett,és szintén sorsfeladatát teljesítette azzal,hogy olyan intézkedéseket kívánt bevezetni,amelyekkel visszaszoríthatta a recessziót.A kezdeti időben amikor még magas volt a munkanélküliség-csökkent a népszerűsége,de a Falkland-szigeteki háború és a gazdasági fellendülés hatására ismét mellé állt a tömeg,olyannyira,hogy újraválasztották.Összesen háromszor,ám 1990-ben,amikor Michael Heseltine személyében  kihívóra talált a pártelnöki posztra,Thatcher mind erről,mind miniszterelnöki tisztségéről lemondott.
Margaret Thatcher karmikus feladata volt tehát valakivé válni,az elsőnek lenni,tömegek életét,országok,illetve a világ sorsát befolyásoló döntéseket hozni.Ami sikerült,hiszen 11 éven keresztül volt az Egyesült Királyság első és eddig egyetlen női miniszterelnöke...



Ágnes jóval fiatalabb a Vasladynél,de a horoszkópjuk sok hasonlóságot mutat,és a karmájuk is ugyanaz,ám azt másként teljesítették.
A Nyilas aszcendensű Ágnes továbbtanulási terveit nem támogatták szülei.Mégis sikerült bejutnia az egyetemre,és sikeresen letenni a vegyészi vizsgákat,ám ahogy annak idején Margaret,ő sem vegyészként helyezkedett el.Ágnes a szépségipar felé vette az irányt.Ezzel a döntésével is a szülei nemtetszését váltotta ki,hiszen legalulról kezdte a pályáját:egy kis drogériában tanulta ki a szépségápoló szerek eladásának fortélyait.Ez időben megismerkedett egy algériai fiúval,akibe szerelmes lett és akihez feleségül ment.Amit a szülei szintén elleneztek.Mindez Ágnes születési képletében is jól látható.Az apát jelölő Nap és az anyát jelölő Hold mind rossz fényszöggel támadta az Ágnes szerelmét jelképező Vénuszt.Ráadásul a kommunikáció házában álló Mars arra utal,hogy apa és lánya ez idő tájt megszakított minden kapcsolatot.
A kezdeti,rövid ideig tartó családi boldogságot Ágnes számára hosszú ideig tartó gyötrelem,megaláztatás és lelki kínzások követték.Szintén ikergyermekeik születtek,ám a férj nem dolgozott,csencselés és egyéb szabálytalan ügyletei miatt pedig többször megjárta a börtönt.Aztán szerencsét próbált Indiában,Hollandiában,Franciaországban,de sehol nem úgy alakultak az ügyei,ahogy szerette volna.Minden bajáért Ágnest okolta,aki semmiben sem támaszkodhatott a férjére,sőt a saját szüleire sem,akik a szokásos "én előre megmondtam"kezdetű mondataikkal tovább mélyítették a szakadékot lányuk és a család között.Így Ágnes megtanulta az első nehéz leckét a sorstól:egyedül csak saját magára számíthat.Eközben elhagyta a kis drogériát,és egy nagyobb kozmetikai márkákat forgalmazó üzletlánchoz került,ahol már középvezetői beosztásban dolgozott.Ezzel egyben a saját karmikus útjára is lépett:tudatosan kapaszkodott egyre feljebb.Hiszen ikerlányainak a lehető legjobb iskolákat akarta biztosítani,és persze egyedül kimászni a hitelcsapdából,miközben dologtalan,időnként felbukkanó férje is pénzért pumpolta.
A következő állomás Ágnes életében már egy világmárkákat forgalmazó cég vezetése volt:az egész közép-kelet európai régió hozzátartozott.Vagyis elsőként vezethetett be olyan termékeket a piacra,amelyek teljesen ismeretlenek voltak eddig itthon és Közép-Kelet Európában.Női csúcsvezető lett,olyan fizetéssel és vele járó juttatásokkal,amelyek általában csak férfiak érnek el.Ágnes tömegekhez juttatta el azokat a szépségcikkeket,amelyeknek a használatával az emberek szebbnek,magabiztosabbnak érezhették magukat.Közben elvált férjétől,és amikor elérte a 45 éves kort,felajánlották neki az anyacégnél,Kanadában egy olyan pozíciót,amiről álmodni sem mert.(E ponton Margaret és Ágnes horoszkópja kísérteties egybeesést mutat.)Tehát Ágnes is ekkor teljesítette be a sorsfeladatát,mert-vegyészi diplomáját és kiváló képességeivel-részt vehet olyan döntések meghozatalában,amely a világ bármely pontján élő nők és férfiak életére befolyással vannak.Ikerlányai jelenleg Kanadában tanulnak:az egyik vegyészetet,a másik matematikát hallgat.
                                    Izing Klára Írása,

Forrás:Nők Lapja 2013. január 16.


                                                  87 éves korában elhunyt.
                                             http://www.origo.hu/nagyvilag/20130408-meghalt-margaret-thatcher.html
                                           
                                              

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése